Talán nincs fontosabb az életben, mint az, hogy tartozzunk valahova. Az ember közösség nélkül könnyen elveszik. Egy társaság részének lenni olyan előnyökkel jár, amelyet semmi más nem pótolhat. Szükségünk van szociális interakciókra, barátokra, vagy éppen arra, hogy közösségekben ismerkedjünk. Szerte a világban számos alapon szerveződnek közösségek. Akadnak például civil szervezetek, akik valamilyen társadalmi célért küzdenek. Általában egy közös cél összefoghatja az embereket, még akkor is, ha nagyon különbözőek. Az esetleges ellentétek feloldódnak a közös, magasztos célért történő küzdésben. Az emberek közötti kohéziós erő például a sport is. Itt nem pusztán arra gondolok, hogy közösen sportolunk valamit, de arra is, hogy ugyanazon sportért rajongunk, és közösen kísérjük figyelemmel annak eseményeit. Most is van olyan barátom, akivel egyértelműen a tenisz szeretete hozott össze minket.
Közösségformáló ereje lehet bármilyen jó hobbinak is. A már emlegetett sport mellett összetartó erőnek bizonyul például az olvasás szenvedélye is, különféle könyvklubok formájában. A példákat vég nélkül sorolhatnám, de itt már csak egyet szeretnék említeni: ez pedig az érmegyűjtés, amely egyesíti a régi pénzekért rajongó fanatikusokat.
Ezen a fanatizmuson alapul a Procopius Numizmatika cége is, melynek cégtulajdonosa gyerekkorától kezdve gyűjt érméket, és ma is igazi szenvedéllyel fordul a hobbi felé. Ha érdekel minket a téma, akkor a http://regipenzfelvasarlas.hu/numizmatika-regi-penz-gyujtes/ oldalt érdemes böngészni. Olvashatunk itt a numizmatika ókori, középkori és újkori történelméről, a pénzverés kezdeteiről, és arról, hogy hogyan vált a numizmatika igazi tudományággá.
Úgyszintén a honlapon megtaláljuk a Procopius Numizmatika cégének három alapelvét: szakmaiság, becsületesség és a régi értékek tisztelete. A cég, amely több, mint 15 éve létezik, mára átfogó ügyfélkörrel rendelkezik Magyarországon, és a határainkon túl is. Az átlagos régiségkereskedőkhöz képest nagy előnyük, hogy nem vernek át minket, és az érméinkért reális árakat kínálnak. Komoly szakembereik segítségével ugyanis meg tudják ítélni, mennyit is érhetnek régi érméink és bankjegyeink.
A szempontok, amelyek alapján egy-egy pénz értékét meghatározzák, a következők: eredetiség, kor, tartásfok, anyag, ritkaság. Legyünk óvatosak az internetes árakkal! Mielőtt nekikezdenénk annak, hogy saját magunk derítsük ki régi pénzeinek értékét, érdemes óvatosan kezelni az online forrásokat. Az internet ugyanis gyakran a téves információk és irreális elvárások melegágya lehet. Hiába találunk a miénkhez hasonló érméket vagy bankjegyeket elképesztően magas összegekért meghirdetve, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy azok reális árak. Az online hirdetési platformokon bárki szabadon feltöltheti a tárgyait, és bármilyen összeget megadhat. Még magukat régiségkereskedőként feltüntető vállalkozásoknál is előfordulhat, hogy eltúlzott árakon kínálják portékáikat, ami könnyen félrevezethet bárkit. Természetesen, ha szeretnénk, megpróbálhatjuk saját magunk értékesíteni a régi pénzeinket, de érdemes tisztában lenni azzal, hogy reális elvárásokat támasztani kulcsfontosságú.
A Procopius Numizmatika több, mint másfél évtizedes tapasztalattal rendelkező szakértői csapata pontosan ebben segít nekünk: szakszerű értékbecslést biztosítanak, és olyan ajánlatot tesznek, amellyel mindkét fél elégedett lehet. Nem céljuk, hogy megkárosítsanak minket. Nem mindegy, hogy milyen pénzérmékkel keressük fel a céget. Fontos egyrészt az érme kora. Régi, már nem forgalomban lévő érmék és bankjegyek általában értékesebbek. Különösen a 20. század első feléből vagy annál korábbról származó darabok keltenek érdeklődést. Az érme állapota kulcsfontosságú. Ha egy érme nem kopott, sérült, vagy túlzottan elhasznált, annak értéke jelentősen magasabb lehet. Végül az érme anyagát is figyelembe kell venni. A nemesfémből – például aranyból vagy ezüstből – készült érmék mindig keresettebbek, hiszen ezek alapanyaguk miatt is értéket képviselnek.
A Procopius Numizmatika olyan társaság, ahol az érmegyűjtők együtt hódolhatnak szenvedélyüknek. Érdemes felkeresni a http://regipenzfelvasarlas.hu/numizmatika-regi-penz-gyujtes/ című weboldalt!