Ezek az esetek viszonylag gyakran előfordulnak, legtöbbször a tájékozatlanságból fakadóan.
Egyik sem éppen kellemes helyzet, azonban az egyik utólag okoz komoly hiányosságot, a másik pedig a pénztárcát viseli meg jobban, mint amennyire kellene.
Alulbiztosítottság esetén a legfőbb probléma, hogy a biztosítás kisebb értékre szól, mint amennyit az ingatlan valójában ér.
Ennek egyetlen „előnye”lehet, mégpedig az alacsonyabb díjszabás, azonban ez később megbosszulja magát.
Ugyanis ha valami történik, akkor a kisebb érték mellé kisebb biztosítási összegek is dukálnak, vagyis nem fogják fedezni a károd javítási költségeit.
Arról nem is beszélve, hogy ha valóban nagy katasztrófa üt be, és az ingatlan lakhatatlanná válik, akkor akár az utcára is kerülhetsz, hacsak nem szeretnél a romok között nyomorogni.
Sokszor előfordul, hogy egy hitellel vásárolt lakás mellé a kibocsájtó pénzintézet felajánlja, hogy a lakásbiztosítás is megköthető náluk, meg is köttetik az egyezség, azonban a bank csupán annak az összegnek az erejéig terjedő biztosítást ad, amennyi az általa adott összeg.
Mivel lakáscélú hitel nem folyósítható meglévő lakásbiztosítás nélkül, aminek természetesen a bank a kedvezményezettje, így sokan élnek a kényelmi lehetőséggel, és belemennek.
Így tehát önerő ide, vagy oda, ha katasztrófa történik, akkor csak a bank lesz a pénzénél, az ügyfél pedig kezdhet magával, amit csak akar.
A túlbiztosítottság sem egy kellemes állapot, ugyanis nincs olyan, hogy több pénzt kapsz, mint amekkora kár ért.
Hiába kötsz meg párhuzamosan két, vagy annál több biztosítást, akkor is az előbbi lesz az érvényes és csak a biztosítás maximális értékéig, viszont cserébe évekig fizethetsz két díjat.
Társasházi lakásoknál szintén előfordul, hogy a kollektív biztosítás mellé a lakó újabb lakásbiztosítást köt, annak ellenére, hogy egyet már a közös költséggel fizet.
Ilyen esetben legfeljebb kiegészítő biztosítást érdemes kötni olyasmikre, amiket az alap nem tartalmaz.
